LaciFa és Bútor

….Mindent, amihez asztalos kellhet….

Induljunk Kapcsolat

Bemutatkozás

Köszöntöm Önt a honlapomon

 

asztalos

 

Engedje meg, hogy bemutatkozzam. Kis Lászlónak hívnak és asztalos egyéni vállalkozóként, egyedi igények szerinti bútorkészítéssel és épületasztalos munkákkal foglalkozom. Asztalos tanulmányaimat 1988-ban végeztem el a Kaesz Gyula faipari iskolában. Tanulmányaim befejezése után egy bútorgyártó cégnél helyezkedtem el, majd egy könnyűszerkezetes ház építő cégnél voltam. A XI.kerületben egy jó nevü asztalosnál dolgoztam több mint 20 évig ahol megtanultam az asztalos szakma minden apró fortélyát és komoly szakmai tapasztalatra tettem szert. Most vállalkozóként szeretnék segíteni minden egyes leendő ügyfelemnek. Álmodja meg konyha-, szoba-, nappali-, háló-, fürdőszoba bútorát, gardrób illetve beépített szekrényét. Én szakmai tanácsokkal és 3D-s látványtervvel segítek megvalósítani. Ezen kívül nyílászárók és belsőépítészeti famunkák elkészítését és beépítését is vállalom. Teljes ügyintézés a tervezéstől a kivitelezésig, garanciával!
A megadott elérhetőségeken készségesen állok rendelkezésükre, keressenek bizalommal.

 

Vallom, hogy a legjobb reklám az elégedett ügyfél.

árajánlat

Kis László Asztalos

 

Nézze meg hogyan készül

Hírek

Érdekességek